Eddigi munkáim

Viri Apartman

Egy horvátországi szálláshely számára készítettem logot és saját honlapot. Egy egyszerű, a legfontosabb információkat átláthatóan megmutató weboldal volt az elvárás, ahol az egyes apartmanoknak külön képgalériája van. 

Énidő Stúdió

Az Énidő Stúdió honlapját már egy meglevő névjegy és szórólap alapján készítettem el. 

Emellett létrehoztam a Facebook oldalát is.

Sziklai Pedikűr

Egy induló egyéni vállalkozás számára készült először logó és kis arculat, majd nyomdai anyagként névjegy, ajándékkártya, szórólap, vendégkártya. Nemcsak a tervezés, de a nyomdai gyártatás is a feladatom volt.

Emellett létrehoztam a Facebook oldalát, amihez néhány képi poszt is készült. 

Forrás Vendégház

Ez az egyszerű kis logó egy balaton-felvidéki szálláshelynek készült. 

A szálláshely honlapját is mi készítettük el, illetve a Facebook oldalát is üzemeltetjük.  

Balatoni gyerekek

A “balatoni gyerekek” egy induló vállalkozás, amely célja, hogy a Balatonalmádi-Veszprém-Balatonfüred régió gyerekprogramjait és családoknak szóló szolgáltatásait összefogja és bemutassa az itt élőknek. 

Kezdő arculatot és induló honlapot készítettem hozzá. 

Védőnői tájékoztató

A csopaki Védőnői Szolgálatnak készítettem ezt a kis színes összeállítást arról, hogy a Cholnoky Kórház mit ajánl a kismamáknak magukkal vinni a szüléshez. 

Dolgozzunk együtt!

Ha tetszenek a munkáim és a honlapom, keress bátran!
Minden árajánlat egyeztetés egyben egy ingyenes tanácsadás is.